Eperjesi panoráma

Tehát Napcsival ketten lifteztünk felfelé a tetőtérbe. A franciák otthon voltak, de hangjukat se lehetett hallani. Ehhez képest mi iszonyat hangerővel voltunk. Napcsival közöltem összetoljuk a két ágyat, franciaágy formára, tehát hajrá! Napcsinak nem tetszett az ötlet. Mire én elkezdtem rángatni a két heverőt és puff, aztán puff. pici a hely. Húztuk toltuk az ágyakat előre- hátramire sikerült franciaágyformát felölteni.

Hogy a franciák mit gondolhattak nem tudom, de gyepáltuk rendesen a falat, tehát lehet tartottak tőle, hogy átugrunk hozzájuk. Vagy mégis mit művelünk? Fél órája se érkeztünk és szétverjük a szobát? Már három óra felé járt, amikor úgy döntöttem ideje ebédelnünk. Napcsi bejelentette a carbonárát akarja most nyomban eltüntetni, tehát kétfelé szedtem és kimentünk a konyhába megmelegíteni.

Nem emlékszem, hogy ekkor botlottunk-e a két francia tehénbe, de szerintem igen. Tehát fekete keretes szemüveg, hosszú fekete haj, és fekete félvállas felsőben testes francia lány répákat párolt a tűzhelyen. És szerintem instant levest állított elő. Nagyon kolihangulat. Ekkor ráébredtem, hogy jé hát a franciák is tasakos levest esznek? Ki gondolta volna? Mindig azt hittem a francia konyha az olyan hú, meg hát biztos, hogy azok nem akármit esznek, legalább csiga vagy vmi. A répapárolás az instant levesbe valahogy nem illett bele a francia körképembe.

Jaj igen levadásztam a folyosón a szomszédunkat, Paulinát. A lány vékony, egyszerű, festetlen, és kedvesnek tűnt, bár nem volt beszédes. A francia srác még rosszabb. Gael nem szól és nem is lehet látni, csak villanásnyira. Tehát surran és csukódik mögötte az ajtó. Nem túl barátságos.  Vásárolni mentek, vagy ki tudja merre, de ketten maradtunk a koliszobában. Megettük a carbonárát és én elkezdtem berendezkedni. Bepakoltam a szekrényekbe, elrendeztem a tányérokat, a poharakat a hűtőn. Beindítottam a hűtőt, bepakoltam. Felhúztam az ágyneműket és felterítettem az ágytakarót.

Csak tesztelés képpen megvizsgáltam a radiátorunkat, szemeztem a hőfokszabályozóval és végül feltekertem maxra. Vártam, hátha történik valami. És surrogó hang hallatszott. Lesz fűtés! Ez hihetetlen! Melegebb a szoba mint otthon. Mennyei. Haza se akarok most már menni.

A szobában meleg volt, a hasunk tele és semmi kedvünk nem volt megmoccanni. Az ablakon át rálátni az egész városra. Az óváros történelmi elemeire, a tornyokra, a távolban a dombok. Mintha az 1660-as Eperjesi metszetet nézném, szinte rá lehetne illeszteni a régi képre a mostanit. pontosan ilyen a dombok vonala, a két torony ami kimagaslik a házak közül. A lenyugvó nap rózsaszín festékében feltűnnek az éjszakai város fényei. A fényszórók egymás után mozognak lefelé az utakon, a városi világítás kis sárga pontjai. Egész délután az ablakban csüngtem és gyönyörködtem a panorámánkban. Álomszép a koliszobából Eperjes.

Napcsit győzködtem hogy fényképezze le, mert erről kell egy panoráma kép, amire majd emlékezhetünk mindig.  A franciákat alig láttuk, hallani szinte egyáltalán nem hallottuk őket. Sose tudtuk, hogy otthon vannak-e vagy sem, élnek-e vagy sem.

Napcsi megjegyezte, hogy ő este simán hallott egy nyögést a francia sráctól, hát sajnos nem nem az történt, amire gondoltam.:))) amióta a szomszédjaik lettünk lehet rosszat álmodik:)))